What A Wonderful World~ [18+] - 2. fejezet

Íme a régen várt második fejezet ^.^ Nagyon köszönjük, hogy ennyien elolvastátok, köszönjük az ajánlásokat, és special thanks to a három névtelen kommentelőnek ^.^

A péntek délután nagy véletlenségből odakeveredő diákokat egy igen érdekes látvány fogadta volna a suli udvarán: Chen meg sem mert moccanni, csak állt ott sóbálvánnyá merevedve - bár ha őszinték akarunk lenni valószínűleg mi sem reagálnánk másképp egy a minket fapofával igen erősen fixírozó Sehunra.

Szerencsétlen srácra akkor tört rá Luhan és Sehun, amikor ő éppen nagyon magányosan, de ugyanakkor jóízűen falatozta a kis szendvicskéjét, így nagyon megörült a kis társaságnak. Fél perccel később, amikor Luhan elindult megkeresni valami Suho nevű srácot, és ő ott maradt kettesben Sehunnal: már szinte könyörgött azért a kis egyedül töltött időért!

Sehunnak ugyanis van egy bizonyos – sehunos - nézése, amitől minden ember akaratlanul is törpe méretűvé húzza össze magát, pláne ha még életünkben nem láttuk az illetőt, és akinek a barátjának a szavaiból csak annyit bírtunk kiszűrni, hogy elmegy megkeresni valakit, azért, hogy eldöntsék, kié is legyen ő.

Hirtelen megkorduló gyomra hatására megfeledkezett arról, hogy ő most éppen eljövendő sorsa miatt retteg, és már éppen beleharapott volna a szendvicsébe, amikor Sehun rosszallóan ránézett, és – nem is tudom miért, de… - meggondolta magát. Mérlegelte a helyzetet, hogy mi is a fontosabb neki, az hogy nem hal éhen, vagy esetleg az élete. Végül sikerült döntésre jutnia: remegő kezekkel nyújtotta a másik fiú felé a létfontosságú, és egész nap féltve őrzött élelmét.

Sehun nagy boldogan, mint aki csak erre várt elvette a fiútól és jóízűen elkezdte falatozni az éppen éhen halni készülő fiú előtt, amikor is megjelent Suho és Luhan.

- Megjöttünk – jelentette be a nyilvánvalót Luhan, miközben Sehun mellé lépett, és átkarolta a fiú derekát. Chen szemei erre a mozdulatra minimum a normális kétszeresére nyíltak. Ekkor még nem gondolhatta, hogy fog ő ennél még nagyobbat nézni és jobban megijedni.

- Remek. Akkor ez most azt jelenti, hogy én most elmehetek, ugye? – kérdezte félve Chen kiskutyákat megszégyenítő nézéssel, de Suho válasza után ez inkább egy kisgyerekére hajazott, aki nem kapta meg az oly’ nagyon vágyott játékot.

- Mégis hova akarsz te lelépni, babám? Mi még nem is ismerjük egymást. Márpedig én nagyon meg szeretnélek ismerni téged.

- Ja, nagyon közelről, mi? – húzta fel a szemöldökét rosszallóan Luhan. – De nem gondolod, hogy egy kicsit sok lesz neked mára a jóból, Suho? Szerintem Lay ma már elég nagy és sok benyomást tett rád, vagyis akarom mondani benned!

- Héé! Ez gonosz volt, de ha már itt tartunk, szerintem te is megkaphattad volna L-től a mai… adagodat, ha annyira akartad volna – nézett a szőkeségre az idősebb kihívóan.

- OK, nekem ennyi információ ma elég volt belőletek. Most inkább lelépek, szasztok! – igyekezett Sehun meglógni, ám Lulu ezt nem hagyta, és elindult a fiú után, hogy úgy mondjam kiengesztelni őt. Ám mielőtt még szegény ChenChen elfeledkezett volna róla, utolsó megjegyzésével még igyekezett mély benyomást (kivételesen nem szó szerint) tenni, vagy csak remélte, hogy a fiú esetleg kapva kap az alkalmon – ezt mindenki döntse el maga (én személy szerint az utóbbira szavazok).

- Hé, újfiú! Ha esetleg van kedved csatlakozni, szívesen látunk! És hidd el nem gyakran engedem meg, hogy valaki csak úgy ismeretlenül beszálljon. – kacsintott az említett.

- Nem tudom, kihez csatlakozhatna, ugyanis az egészen biztos, hogy én ma veled nem megyek el. Se sehová… - ezzel mielőtt még társa felfogta volna mondatai értelmét, gyorsan lelépett.

Míg Suho éppen a vérig sértett Luhan sebeit nyalogatta, Chen kapva kapott az alkalmon és magára hagyta a két fiút.

- Hát, úgy látszik, hogy csak ketten maradtunk.

- Mi? Hogy? De… Most miért? 

- Mert esetleg lehet, hogy nem kellene a pasid előtt ajánlatokat tenni egy másik srácnak.

- És mondd csak, mióta is lettél te ennyire érzelgős? – húzta fel a szemöldökét az őzike.

- Mit szolnál hozzá, ha elmennénk beülni valahová, ha már az az önimádó pöcs nincs itt?

- Ne tereld a témát! Szóval… Hallgatlak!

Suhót az éppen megcsörrenő mobilja mentette meg a kínos magyarázkodástól, bár gyanította, hogy nem véglegesen.

- Ki az?

- Az önimádó pöcs. – jegyezte meg Suho szárazon, majd felvette a telefont és negédesen folytatta. - Szia, L! Ilyen gyorsan vége lett a randidnak?

- Igen, mert Hyunwoo kidobott. Most mit csináljak? Mi rosszat tettem? Tényleg ennyire szörnyű ember lennék? – hadarta Myungsoo a sírás határán álló hangon.

- Uram Isten! Miért? Mi történt? Meséld el! – váltott át hirtelen Suho a pszichológus hangnemére. 

- Hyunwoo elmegy egy évre az USA-ba, és azt mondta a mi kapcsolatunk nem bírná ki a távolságot.

- Nyugodj meg, Myungsoo-ya, mi itt vagyunk neked. 

- Komolyan! Már te is kezded? Mi van ma veletek? Hirtelen mindenki szerelmes lett? – pánikolt be teljesen Lulu, hogy az összes barátjának elmentek otthonról.

- Ki beszél itt szerelemről? – fakadt ki a vonal másik végén lévő. – Én csak egyszerűen nem értem, hogy miért hagyott el!

Luhan ugyan teljesen megnyugodott a hallottakról – legalább egy normális ember maradt körülötte -, ellenben Suho még csak most kezdte feldolgozni a szituációt.

- Drága, L-ah! Kérlek, mond, hogy csak félre értettem, és még csak véletlenül sem az a problémád, hogy kidobtak?!

- De miért tette? Nálam jobbat úgysem talál! Most komolyan? Ismertek nálam tökéletesebbet?

- Khm… Önelégült pöcs… Khmkhm…. – röhögött Luhan.

- Ez most csak valami vicc ugye?! Áh, meg van veletek az ember áldva! De tulajdonképpen miért is hívtál fel?

- Hát, mert te biztos ismersz valami cuki fiút, akivel vigasztalódhatnék. Suho, segíts nekem kérlek! Annyira fáj…

- Mégis mi vagyok én, kerítőnő? Amúgy nincs, már az összes ismerősömet sikerült megkefélned.

- Ez sem egy rossz ötlet, de kivételesen nem erre gondoltam. Nekem egy modellre lenne szükségem.

- Hm… Abban, azt hiszem, én tudok neked segíteni. – szólt bele a beszélgetésbe ismét a szőkeség.

Szöul másik részén egy vidám fiú sétált hazafelé, miközben a zene ütemére táncolt. Pufók arcán hatalmas vigyor ült, miközben belépett a társasház kapuján. Ekkor egy másik fiút látott meg a lépcsőn ücsörögni, aki úgy nézett ki a fejét támasztva, mintha az egész világ gondja az ő vállát nyomná. Gondolt egyet, és mintha mi sem lenne természetesebb, odaült a srác mellé.

- Szia, Xiumin vagyok. Téged hogy hívnak? Még nem láttalak itt, most költöztél ide? Melyik suliba jársz? Hú, Bubble Tea! Azt én is nagyon szeretem! Milyen ízű? Kaphatok? – és a Baozi nem zavartatta magát, azzal a lendülettel tépte ki Chen kezéből az üdítőjét, amit a megpróbáltatások után vett magának, mintegy kárpótlásképpen.

- Öö… Szia! Chen vagyok, most költöztünk vissza Kínából, a Jung Ji Hoon Zenei Gimnáziumba fogok járni és… Visszaadnád a teámat?

- Tényleg? – kezdtek el csillogni Xiumin hatalmas szemei a hír hallatán, a feltett kérdést pedig mintha meg sem hallotta volna. – Képzeld, én is oda járok!

- Miért is nem lepődöm meg…

- És mi a baj? Úgy ülsz itt, mint aki minimum a kivégzését várja.

- Hát valami olyasmi… - túlozta el egy kicsit a dolgokat Chen, és maga sem tudja miért, de el akarta mesélni a fiúnak a nap kínos eseményeit, ugyanis hiába volt túlpörgött a srác (nem nagyon, csak mintha vagy 20 kávét magába döntött volna), valahogy mégis rögtön jobb kedvre derült ahogy ránézett a mosolygós arcára.

Ám ekkor megcsörrent Xiumin telefonja, felvette, hümmögöt bele párat, majd letette.

- Most sajnos el kell mennem, de… Nem akarsz velem eljönni te is? Hidd el kedvelni fogod a barátaimat, nagyon kedvesek.

Chen mérlegelte a helyzetet: most vagy itthon marad, és egyedül búslakodik, vagy elmegy ezzel az aranyos sráccal, aki még a barátainak is bemutatná őt, és így legalább nem kellene holnap egyedül szembenéznie a suli szívtipróival.

- Rendben, szívesen elmegyek veled. Úgysem ismerek még senkit a városban.

- OK, szuper, akkor indulhatunk is! – lelkendezett a pufók arcú.

- Tulajdonképpen hova is megyünk?

- Egy stúdióba.

- Milyen stúdióba?

- Egy tehetséges fotóséba, én leszek a modell.

- Mi tart eddig? Mikor jön már a barátod? – türelmetlenkedett Myungsoo, fényképezőgéppel a kezében.

- Nyugi, L, mindjárt itt lesznek. – csitítgatta Lulu.- Ezek szerint türelmetlen is vagy, nem csak ön… önkéntes? – próbálta magát kimenteni a szituációból.

- Hee? Önkéntes, én? Inkább te leszel az 5 perc múlva, ha nem ér ide a haverod! – húzta perverz mosolyra a száját L.

- Álmodozz csak, Kim Myungsoo! 

- Hidd el, azon már régen túl vagyok – vigyorodott el, ha lehet még jobban. – Most már igazán kipróbálhatnánk a dolgokat a gyakorlatban is!

Mintegy végszóra csengettek.

- Megyek! – kiáltotta Suho, és már rohant is kinyitni az ajtót.

- Szia… sztok! – kerekedtek el a szemei. – Oh, fiúk nézzétek csak, ki tartott a mi kis Baozinkkal!

- Ne! Csak titeket ne…

- Hellóka, szépfiú! Mi szél hozott errefelé?

- Ti már ismeritek egymást? Jujj, de jó! Akkor ez nagyon jó móka lesz! – lelkesedett Xiumin, miközben a többiek nem zavartatták magukat és körbeállták Chent, minden tiltakozása ellenére átkarolták, tapizták és a kezeik különböző illetlen helyeken simogatták.

- Ez nem történhet meg, biztos csak valami rossz álom, ilyen a világon nincs… - rázta kétségbeesetten a fejét Chen, majd, mint valami utolsó mentsvár, megcsípte az arcát, de miután ennek ellenére sem találta magát a kényelmes ágyikójában (3 playboyunk nagy bánatra) teljesen kétségbe esett.

- Gyere, cukipofa, kezdjük a munkát! Csakhogy végre megjöttél! Tudod te, mennyit vártam rád? De majd most meglátjuk, hogy megérte-e! Igaz, amit Luhan mondott: tényleg annyira bevállalós vagy? – érdeklődött őszínte reménykedéssel a szemében Myungsoo a stúdió felé tartva.

- Én megyek csatlakozok a fiúkhoz! Nektek meg… jó szórakozást! – jelentette ki őzikénk, majd otthagyta a hálás Suhot és a remegő Chent.

- Ne félj, majd én vigyázok rád!

- Igen, én is pontosan ettől tartok…

Miközben fotós és modellje összekészülődtek, Luhan helyet foglalt velük szemben egy széken, ahonnan úgy gondolta, hogy a legtökéletesebb rálátása lesz az eseményekre, de közben azok nem vehetik észre azt, ami nem rájuk tartozik. Ugyanis nem véletlenül hívta el pont Xiumint: pontosan tudta, hogy a fiú aranyos mosolya ellenére, milyen gátlástalanul képes mozogni a kamera előtt, és erre L perverz utasításai csak rátettek még egy lapáttal. Ahogy Xiuminról fokozatosan fogytak el a ruhák, úgy lett Lulu nadrágja egyre szűkebb.

- Jó, most nyalogasd érzékien az ujjadat!

- Szuper, egyik kezeddel nyúlj a gatyádba, a másikkal simogasd a mellkasod!

- Remekül csinálod! Most feküdj a földre és tett szét a lábad!

Eközben Luhannak megszűnt létezni a világ, már csak saját vágyaira tudott koncentrálni. Most már egyáltalán nem érdekelte, hogy ki fogja észrevenni, vagy ki nem, de benyúlt a nadrágjába, és elkezdte kielégíteni magát. Eközben fel sem tűnt neki, hogy L, jobb szöget keresve, éppen mellette áll meg.

- Kezdtem úgy érezni, hogy nem is engem akarsz felvidítani, hanem inkább a saját vágyaidat elégíted ki. – súgta hirtelen az alélt fiú fülébe.

- Nem mintha bánnád a látványt…

- Még szép, hogy nem! Miért is tenném? Tudod, nagyon izgató látvány vagy ilyenkor.

- Most csak bámulsz, vagy segítesz is?

- Bármennyire is sajnálom, nem tehetem. Hisz tudod: egymásnak tabuk vagyunk, ahogy ma voltál szíves emlékeztetni rá. – húzta fel a szemöldökét L.

- Na, ne szórakozz velem! Még Suho sem teketóriázott ennyit.

- Hogy mi van? Ugye nem…

- Srácok, én most lépek, mert Lay hívott, hogy előbb végzett. – rontott be Suho az idilli képbe, és már lépett is ki az ajtón. – Aztán bánjatok jól az én kis manócskámmal! – utalt Chenre, aki még csak most vonszolta ki magát a másik szobából eléggé zilált állapotban: az arca teljesen ki volt pirulva, a haja szanaszét állt, a nyakán pedig egy eléggé kiszívásra emlékeztető folt éktelenkedett.

L mintha észre sem vette volna a távozót, kitartóan nézett Luhan szemébe válasz várva, Luhan pedig pirulva próbálta kerülni a pillantását.

Chen úgy döntött, sokkal jobb lesz neki, ha kimarad ebből a veszekedésből, ezért oda akart sétálni Xiuminhoz egy kis magyarázatért. Ám a fiú még mindig a vászon előtt állt, várva a fotóst. Ránézett L-re, Xiuminra, majd ismét L-re, aztán Xiuminra, végül a fényképzőre. Ekkor gondolt egyet, mondván neki már úgy is mindegy, szinte kitépte Myungsoo kezéből a gépet, majd odasétált Xiumin elé. Rátette az ujját a gombra.

KATT~

Ez volt az a pillanat, amikor L teljesen megfeledkezett Luhanról, Suhóról és úgy egyáltalán az egész világról, már csak egy dolog tudta érdekelni: valaki MÁS hozzá, mert érni az ő szeretett fényképezőgépéhez.

Olyan gyilkos tekintettel nézett Chenre, hogy az nem csak arra jött rá, hogy ezt talán mégsem kellett volna, hanem még azt is megbánta, hogy megszületett – de legalább az ideköltözős rész igazán kimaradhatott volna.

És ezennel bekövetkezett Kim Myungsoo mai második mental breakdownja – vagyis ez egy viszonylag nyugis napra sikeredett.

Másnap reggel négy fiatal együtt sétált be az iskola kapuján. Ez csak azoknak volt érdekes, akik nem szoktak hozzá, hogy a Playboy-csapat legférfiasabb tagját becsengetés ELÖTT lássák az iskola területén. A négy fiatal ugyanis az előző napi fotózás tagjai voltak: Xiumin, elégedett mosollyal kapaszkodva Chenbe, aki még mindig megszeppenve pislogott a mellette ballagó Myungsoo-ra, aki viszont félálomban csoszogott az általa csak ’’Pokol”-ként emlegetett épület felé. Meg amúgy sem volt már ANNYIRA dühös, hiszen az az egy darab kép Xiuminról igen nagyon jól sikerült, és Chen átengedte a szerzői jogokat L-nek (aláírt papírral tudja bizonyítani, oké?), szóval viszonylagosan szent volt a béke. Mellettük még egy nyugtalan Luhan lépdelt, őrületbe kergetve a másik hármat.

- Miért nem válaszol?! – aggodalmaskodott. –Már legalább hatszor hívtam, és minimum három SMS-t küldtem neki! Történt vele valami?

A kis csapat szépen lassan elérte az osztálytermet.

- Hali! – köszönt rájuk Suho, aki a nyakát csókolgató Lay ölében helyezte kényelembe magát.
- Nem fair, hogy neked van pasid – méregette L a párost, mire Suho szélesen rávigyorgott.
- Jut eszembe, nem láttátok az ÉN pasimat?
- Sehunt? – vonta föl a szemöldökét Suho.
- Ki mást?
- Nem úgy volt, hogy szakítottatok? – kérdezte Lay. Luhannak kikerekedtek a szemei. – Amúgy az emeleti énekteremben van, ha érdekel.

Luhan elrohant, így a páros figyelme Chenre irányult.

- Óóó, itt van a boytoyunk is! – lelkendezett Suho.
- Hé, újfiú! – mosolygott rá Lay. – Van mellettem egy üres hely, ha nem akarsz egyedül ülni.

Chen rá is kissé megilletődötten pislogott, de azért bólintva megköszönte az ajánlatot.

- Hé! – csapta oldalba barátját a vörös.
- Mi az? Te smárolhatsz vele, miközben együtt járunk, de én még csak mellé sem ülhetek?
- Ne aggódj – ölelte át Xiumin Chent. – Lay az egyetlen, aki tudja kontrollálni. Szóval mellette biztonságban vagy.

Chen némileg megnyugodott a hallottak hatására, persze lehet, hogy közrejátszott a tény, hogy újdonsült szívszerelme, akivel ugyan csak előző nap találkozott, de vidám személyisége, bevállalóssága (khm…), gyönyörű tes… szemei (Chen abszolút csak a szemeire gondolt természetesen) és határtalan ragaszkodása Chenhez (este meghívatta magát, és a fiúnál aludt. Mellesleg anyukája magán kívül volt az örömtől, hogy az ő kicsi fia máris bepasizott.) levette a lábáról Jongdae-t.

- Milyen óránk lesz? – kérdezte L, aki igen nagyon rosszul viselte, hogy nem rá irányul a figyelem.
- Fele ének, fele tánc – felelte Lay, átkarolva Suho derekát.
- De te nem táncon vagy? – ráncolta a szemöldökét Xiumin.
- De – bólintott Lay. – Viszont egy kis késés senkinek sem árt, pláne ha van jobb dolgom is – csókolt bele ismét Suho nyakába, ami ismét egy kiadós csókcsatához vezetett, L pedig fájdalmasan felnyögött, úgyhogy inkább elment szőke barátja után.

Luhan észt vesztve rohant a második emeleti énekterem felé. Szakítottak Sehunnal? Marhaság! Az ő pici Sehunnie-ja sosem hagyná el őt, ugye? Képtelenség! Hiszen ők szeretik egymást! Még ha Sehun egy rút, zöld – barnafoltos, nyálkás kis ugráló izévé változna, az sem választaná el őket egymástól, basszus!
Mire ezt szőke őzikénk végiggondolta, meg is érkezett. Jóllehet, mikor benyitott a terembe, azt kívánta, bárcsak fel sem kelt volna az ágyából, mert az álma (Sehun nem annyira pici részeivel) sokkal jobb volt, mint azt látni, hogy élete szerelme (a szexen kívül) egy olyan pasinak fogja a kezét, aki még csak távolról sem emlékeztet Luhanra. Oké, távoltól talán. Ha háttal áll. És sapka van a fején. De amúgy nem!

- S-sehun?!

A bent lévő páros ránézett. Sehun szeme megvillant, s amikor a másik fiú, akit Luhan Sungjongként azonosított, el akarta húzni a kezét, Sehun csak még erősebben megfogta.

- M-mi folyik itt?
- Semmi olyan, amihez neked közöd lenne!

Szegény pici Sungjongon látszott, hogy éppen nagyon szívesen lenne máshol, más emberekkel, de Sehunnak szemmel láthatóan még csak elengedéshez hasonló szándékai sem voltak.

- Hogy érted ezt? – képedt el Luhan. – Együtt járunk, hogy ne lenne közöm ahhoz, hogy mit csinál a barátom?
- Nem járunk – szögezte le Sehun.
- Tessék?
- Jól hallottad. – Sehun végre elengedte Sungjongot, és Luhan elé lépett. – Köztünk mindennek vége, Luhan. Ha te nem vagy képes arra, hogy minimális tiszteletet tanúsíts a kapcsolatunk iránt, még akkor sem, ha ott vagyok, akkor nincs semmi keresnivalónk együtt!
- S-sehun…

Luhan érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, és lassan kicsordulnak. Gyorsan letörölte őket, nehogy túl gyengének tűnjön.

- Sehun…

A megszólított felsóhajtott, majd megrázta a fejét. Ellépett Luhan mellett, és hátra sem nézve kiment a teremből.

- Sehun! – sikította Luhan, és az ajtóhoz rohant, de a fiúnak már nyoma sem volt, ellenben Myungsoo éppen megérkezett.
- Jól vagy? – hunyorított Luhanra, aki csak dühösen üvöltött egyet, és leült a földre. Myungsoo ekkor vette észre az egyik lábáról másikra dülöngélő Sungjongot.
- Helló, szépségem – mosolygott rá szerencsétlen fiúra, aki rekordidő alatt sprintelt ki a teremből. – Ejnye, így illik? – csóválta a fejét. - Jól vagy? – térdelt le ismét Luhan mellé.
- Menj el! – motyogta a szőke.

L felsóhajtott, de teljesítette a kérést. Luhan magához húzta lábait, és kezébe temette az arcát. Nagy önemésztését két belépő osztálytársa, Deahyun és Youngjae zavarta meg.

A két fiú kéz a kézben érkezett, az osztály egyik legrégebbi, állandó párosa voltak, a három playboy ezért nem is zavarta őket. Sokat.

- Ööö… Luhan?

A szőke fiú kisírt szemekkel nézett rájuk.

- Úristen, Luhan! – Youngjae azonnal melléült, és átkarolta, míg Daehyun helyet foglalt a másik oldalán. – Mi történt?
- S-sehun… szakított velem… - hüppögte a babaarcú fiú.
Youngjae és Daehyun egymásra pillantottak.
- Ja, az… - motyogta Dae.
- Ti tudtátok? – kerekedtek ki Lulu szemei. A két fiú kényszeredetten bólintott. – Hogyan…?
- Nem érdekes – vágta rá Youngjae gyorsan, majd szánakozó arckifejezést öltött. – Őszintén sajnálom!
- Habár – tette hozzá Daehyun - , lehet elkerülhető lett volna a szakítás, ha nem lépsz félre minden szembejövővel.
- Dae! Legyen már benned egy kis minimális jóérzés! – csapta oldalba barátját Jae.
- Áú! Oké, jól van! Csak megjegyeztem, hogy egy kapcsolatban alap a hűség…
- Akkor mi van azzal, amikor kicsit játszottunk a sportszertárban? – nézett rá Luhan.
- MI A FRANC?! – ugrott fel Youngjae, és dühösen nézett Daehyunra.
- Jae, szívem, nyugodj meg – próbálta csitítani Daehyun. – Nem történt semmi!
Luhan köhintett. – Igazándiból leszoptalak…
- EZ NEKED SEMMI?!
- Jae…
- Tudod, ez kicsit képmutató – jegyezte meg Luhan.
- Mi?
- Téged meg nem Suho kapott le a fiúvécében? – nézett rá ártatlanul Luhan, Youngjae viszont csak tátogni tudott.
- Ha most megbocsájtasz… - Daehyun felállt, és kihúzta maga után párját.
- Remek – sóhajtott Luhan, és visszament önsajnálkozni.

A babaarcú fiú végül az első három órát – igazolatlanul – a fiúmosdóban töltötte egy fülkében. A harmadik óra után Suho és Lay közös erővel kirángatta onnan, megmosták az arcát, egy-két jó szándékú baráti pofon is elcsattant, felrázni Bambit a zokogásból – az időközben megérkező L meg is jegyezte, hogy csak Luhan képes arra, hogy bőgés közben is gyönyörűen nézzen ki, ami kissé megnyugtatta a szőkeséget, aztán beleegyeztek, hogy segítenek Luhannak túllépni Sehunon (kivételesen nem szexuálisan értve. Kivételesen!), úgyhogy elküldték Xiumint (és hűséges védelmezettjét, Chent) a legközelebbi drogériába, és közös negyedik órai lógással a szőkét átfestették mahagóni barnára. A mű jobban sikerült, mint gondolták volna, és a szépítkezés végére Luhan annyira boldog volt, hogy olyan szinten rávetette magát az épp belépő Ilhoonra, hogy szegény fiúnak merevedési problémái lettek.

Az elégedett kis csapat, hagyva a zombulásból visszatért Luhant és újdonsült áldozatát élvezni egymás társaságát, visszatért az osztályterembe, az ötödik órára – amitől Ilhoon és Luhan különös módon hiányzott.
A hatodik óra viszont osztályfőnöki volt – erről Luhan már nem mert hiányozni.

Jung tanár úr nagy sebbel-lobbal berohant a terembe. Ránézett Luhanra, mintha mondani akart volna valamit, aztán lemondóan megrázta a fejét, és az egész osztályhoz fordulva bejelentette:

- Rossz hírem van!

Hát ennyi volt a móka mára... Reméljük, tetszett és megérte a sok várakozást! *reménykedő kiskutyaszemek* 

Na, ki kíváncsi, mit akar bejelenteni Yunho? Vajon ki fogja megszívni a dolgot? (mert azt hiszem ezzel nem árulok el nagy titkot...) *ördögi kacaj* 

Titok! Bye~