Fandom: Infinite
(Oké, tudjuk, hogy idestova másfél éve tettük ki ennek a történetnek az előszavát, de valahogy sosem kerül publikálásra a dolog. Vagy csak ínségesebb időkre tartogattuk :P Mindenesetre olvassátok szeretettel :)
Gyönyörű, téli este volt – már amennyire egy este gyönyörű lehet egy olyan személy számára, aki hosszú, hosszú évek óta az éjszaka gyermeke, aki nem látta a napfényt időtlen idők óta, aki a kastélya foglya volt már meg sem tudja mondani mióta.
Amaya dühösen bámulta szobája ablakából a békésen szálldogáló hópelyheket. Hosszú belső monológjában éppen átkozott mindent és mindenkit, akinek a legcsekélyebb köze is volt a vámpírokhoz, az éjszakához, a hideghez vagy úgy egyáltalán: létezik.
Éppen a helyi vámpírurat küldte el melegebb, s ami még fontosabb napfényesebb éghajlatokra, amikor is betoppant a lakosztályába az a személynek is aligha nevezhető mézes-mázos mosolyú szörnyeteg, akit Amaya soha az életben nem akart látni. Akkor már inkább a háta közepe…
- Maya, drágám! – csicseregte a nő.
- Amaya – javította ki a lány.
- Ejnye, szívem, így köszöntöd az anyádat?
- Én az „anya” helyett szívesebben használnék olyan kifejezéseket, mint a szörnyeteg, mocskos, manipulatív nőszemély, életem megkeserítője…
- Ugyan már, drágám – legyintett a nő jókedvűen.
- Jó, akkor maradjunk a teremtőnél… boszorkány – morogta Amaya. Undorral nézett végig az asszonyon, aki épp jókedvűen rámolta ki a lány íróasztalfiókját. A nő – a maga kilencszázharmincegynéhány évéhez képest meglehetősen jól nézett ki, ezt neki is el kellett ismernie. Porcelánfehér bőréhez fekete mini ruhát, hozzá méregzöld, földig érő bársonykabátot viselt.
- Mégis mi a francot keresel?
- Természetesen a gardróbod kulcsát. Különben mégis hogyan fogod felvenni azt a cuki babarózsaszín, apró virágmintás ünneplődet?
- Hogy a micsodámat? – kérdezte őszinte döbbenettel a lány, ugyanis igaz, hogy a kicsinek még csak véletlenül sem titulálható szekrénye tartalmának megjegyzéséhez még a legmerészebbek sem fognának hozzá, de ő egészen idáig mégis úgy gondolta, hogy ismeri azt. És ez a darab határozottan nem rémlett neki. Egy babarózsaszín, cuki ruhadarab az ő fekete, szürke és sötétkék cuccokkal teli szekrényében? Nem, ez teljességgel lehetetlen!
- Tudod, drága, szeretett anyucikám – ironizált Amaya – szerintem eltévesztetted a házszámot…
- Jajj, kicsikém, tudod arra gondolok, amit az ötvenedik születésnapodon is viseltél.
Aha, meg, ahogy azt te elképzelted… Tudod, az csak potom 275 évvel ezelőtt volt, és én arról nem tehetek, hogy te leragadtál a Csingiling mániámnál, ami pedig még ÉLŐ koromban volt esedékes, és ez – mondhatni - már nem mai történet… - gondolta magában Amaya.
- Ha arra gondoltál, akkor természetesen már adom is a kulcsot, anyuci – kezdte negédesen. – Ott van a legfelső fiókban közvetlenül a foghagyma és a kereszt mellett.
- Ugyan már, édesem – legyintett a nő, majd gonoszul elvigyorodott. – Maya, kicsim! Mivel ennyire jószívű édesanyád van neked, megengedem, hogy te magad válaszd ki a ruhádat! – Micsoda kegy… - Most, hogy ezt ilyen jól megbeszéltük, meg szeretnélek kérni rá, hogy egyszer az életben csináld, amit mondok, és holnap éjfélkor fáradj le a bálterembe, kincsem!
Amaya fintorgott egyet.
- Ha úgysem csinálok semmit úgy, ahogy mondod, miért épp most kéne?! Mit csinálsz velem? Kirúgsz ebből a pokolból?
- Mert ha nem, gondoskodom róla, hogy itt maradj ebbe a szobába bezárva édesanyád felügyelete alatt, szánalmas kis életed végéig. – A nő negédesen mosolyogva leporolta a ruháját, és kilibbent az ajtón.
- – Ne feledd, holnap éjfélkor! – kiáltotta vissza csicseregve, majd becsapta maga után a nehéz tölgyfaajtót. Amaya fájdalmas nyögéssel vetette magát az ágyra.
- Dongwoo! Dongwoo! DOOOONGWOOOOOOOO! Hol a pokolba tekereg az az ördögverése?
Mindeközben egy magas, kifejezetten szívdöglesztő helyi vámpírúr, akit Amaya fentebb nagy lelkesen átkozott vámpírunk tudta nélkül, idegesen járkált fel-alá.
- Már elküldtem érte, méltóságos uram – hajolt meg mélyen hízelegve Sunggyu, „leghűségesebb” tanácsadója (ha úgy fogalmazunk, Aladdin Jafarja maximum műkedvelő dilettáns az ürgéhez képest, nem tévedhetünk nagyot…).
- De hol késlekedik? – A vámpírúr becsületes nevén Hoya, drámakirálynőket megszégyenítő színpadiassággal vetette magát trónusába. Ebben a pillanatban a trónterem ajtaja kivágódott.
És belépett rajta az emlegetett szamár, azaz akarom mondani, félelmetes tömeggyilkos, akit éppen másik két vérszívó próbált belökődni a terembe. Ezt az amúgy is rettenetesen félelmetes képet csak az az aprócska tény rontotta el, hogy a már annyira várt vendégnek éppen üvöltenie kellett volna a fájdalomtól, ugyanis egyik kísérője éppen a fülénél fogva rángatta, és lökte oda a nagyúr elé, ő azonban éppen nagyon jóízűen és összetéveszthetetlenül röhögött, mintha valaki éppen most mondta volna el a világ legjobb viccét. Arról ne is beszéljünk, hogy a másik jómadár éppen a tükörben nézegette magát, miközben magának dobálta a szíveket, majd elpirult, így haladva végig a termen.
- Csak hogy végre megjöttetek, mégis mi tartott eddig? Lenne számodra egy… - és csak mondta és mondta…
- Hejj, Dongwoo, figyelsz te rám egyáltalán? – ordította Hoya a réveteg tekintetű srác képébe, aki valószínűleg sok helyen járhatott éppen, de a teste közelében egészen biztos, hogy nem.
- Persze nagyuram, tökéletesen értettelek.
- Akkor holnapra meg is leszel vele, ugye? – intett a kezével Hoya, ezzel is jelezve, hogy részéről a beszélgetésnek itt vége is lenne.
***
- Egészen biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet volt? – kérdezte kétkedve Woohyun.
- Miért ne lenne? – kérdezte Mr. „Hoya örökös talpnyalója vagyok”.
- Nem is tudom, csak mondjuk, olyan 1000 esetet tudok felsorolni, amit ez az idióta cseszett el! És Woohyun, hagyd már abba az önimádást, mert már émelyeg a gyomrom! – adta a magyarázatot, és a letolást is L, ugyanazon a mindennemű érzelemtől mentes hangszínen.
Hoya konkrétan kis híján aranyozott tónusába vágta a fejét.
- L… Ugye tudod, hogy piszkosul rühellem, mikor igazad van?
- Ugye tudod, hogy piszkosul rühellem, hogy az elmúlt kábé kilencszáz év alatt nem bírtál hozzászokni, hogy nekem MINDIG igazam van!
- Imádom, hogy így imádjátok egymást – huppant bele Hoya fentebb említett ülőalkalmatosságába Woohyun.
- Te kis dög, vonszold el a nagy büdös seggedet a trónomról!
Woohyun ijedten felpattant. Hiába, a hatalmas és rettegett Hoyával senki nem mer ujjat húzni. Pláne, ha dühös. Lényegében ezért hatalmas és rettegett.
- Én meg ezt imádom – vigyorodott el gonoszul Sunggyu.
Woohyun kikukucskálva újdonsült rejtekhelye, egy lovagi páncél mögül nyelvet öltött a tanácsosra.
Ismét kinyílt az ajtó, és két új ember lépett be rajta. Az egyik nagy, ártatlan szemekkel táncolt oda Hoyához, míg a másik mosolyogva L mellé lépett.
- Mi a baj, hyung? – kérdezte bátyjától Sungjong herceg(nő) aggódva. – Valami baj van? Valami rosszat csináltam?
Hoya megrázta a fejét, mielőtt sírás szélén álló öccse elvesztette volna összes önbizalmát, és óriási krokodilkönnyekben tört volna ki.
- Akkor mi történt?
- Dongwoot küldtem, hogy iktasson ki egy nem kívánatos személyt – csikorgatta a fogát a Vámpírbirodalom egyik legfőbb méltósága, aminek hatására az L mellett álló vámpír röhögő görcsben tört ki. A földön fetrengős fajtában.
- Örülök, hogy jól szórakozol, Myungsoo – jegyezte meg Hoya szárazon.
- Hihetetlen, hogy még mindig hallgatsz rá – gurult föl-alá az említett. – Eleve azt nem értem, miért nem L-re hallgatsz!
- Mert úgy tűnik, ebben a palotában csak kettőnknek van némi sütnivalónk… felelte L.
- Jé! – Sungjong szemei kistányér méretűre nyílt a csodálkozás. –Hogy L és Myungsoo mennyire hasonlítanak!
- Mint említettem…
- Semmi baj, Sungjongie – veregette meg a vállát Woohyun.
- Mizujs emberek? – lépett be az udvartartás utolsó tagja, Sungyeol a terembe.
- Sungjong fölfedezte, hogy L és Myungsoo ikrek, Hoya pedig Dongwoot küldte kivégzésre.
Reméljük, hogy tetszett ez a kis - még erősen a vámpír őrület idején keletkezett - fejezet :) Szokásunkhoz híven a karakterek szélsőségesek, a történetet jóindulattal sem lehet komolynak nevezni és higgyétek el, hogy ez még csak a kezdet ;) Addig is használjátok ki ezt a kis maradék időt a nyárból: pihenjetek sokat, strandoljatok és egyetek rengeteg fagyit. Puszi mindenkinek :*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése